Szerdán bemutatkozik az új csapat

Első hazai felkészülési mérkőzését játssza szerdán az Eger SBS Eszterházy, amely a szintén NB I-es Ceglédet fogadja. A nézők számára is nyílt, ingyenes összecsapáson először láthatja az egri közönség a nyáron szerződtetett négy új kézilabdázót. A 17.30-kor kezdődő találkozóról, valamint a felkészülés eddigi tapasztalatairól Szűcs Balázst (képünkön jobbról) kérdeztük.

– Nyugodtan szívvel kijelenthetem, rendkívül embert próbáló négy héten vagyunk túl, nagyon komoly edzésmunkát végeztünk – osztotta meg Szűcs Balázs, csapatunk több poszton is bevethető kiválósága. – Elkezdtük a különböző csapatrészek finomhangolását, szeretnénk már minél több mindent megcsillantani abból, amit tanultunk. A hétvégi balmazújvárosi tornán sikerélmény is ért bennünket, még ha edzőmeccsről is van szó, teljesen más győztesként levonulni a pályáról. Úgy gondolom, az eredmény a Cegléd ellen sem lesz mellékes, de a legfontosabb mégis az, hogy tovább hangoljuk a csapatjátékot.

Szűcs Balázs a 2013/14-es idény közben érkezett a megyeszékhelyi csapathoz, ahol az elmúlt években több poszton is megmutathatta tudását.

– Idén úgy tűnik, a védekezésben és a rendezetlen fal elleni lerohanásban kapok nagyobb szerepet a szakvezetéstől – fogalmazott a 27 esztendős kézilabdázó. – Természetesen szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni, minél nagyobb szeletet vállalni a tortából. Ahogy eddig, ezután is keményen dolgozom, mindent alárendelve a csapat érdekeinek.

Sike Károly

Fotó: Lénárt Márton

2016. augusztus 16.