Három korosztályban képviseltette magát az Eger SBS Eszterházy a Pünkösdi Astron utánpótlás tornán. A négynapos keceli seregszemlén érmes helyezések és különdíj is gazdagította a mieink dicsőséglistáját. A rangos megmérettetésen 2001 és 2009 között születettek részére, kilenc korosztályban hirdettek győztest.
Két győzelemmel Füzesabonyból
Az U23-as és az ifjúsági csapatuk számára is véget értek a 2016/17-es bajnoki küzdelmek. Az U12-es gyermekbajnokságban országos döntőben érdekelt együttesük (képünkön) két győzelemmel tette emlékezetessé a legutóbbi fordulót. Alábbi utánpótlás összeállításukban öt korosztály eredményei szerepelnek.
Paprikás meccs az ifjúságiaknál
Csakúgy mint a felnőtt csapat, az ifjúságiak (a képünkön) is Vác elleni győzelemmel zárták a hazai mérkőzéseik sorát, a találkozón öt piros lapot is felmutatott a játékvezető. Az U12-es korosztály már az országos elődöntő küzdelmeit kezdte, a fehérgyarmati nyitányon egy győzelem és egy vereség a mérleg. Soron következő utánpótlás-összeállításunkban négy korosztály eredményei szerepelnek.
Szlovéniában is letették a névjegyüket
Olasz, szlovák, horvát és szlovén csapatokkal is megmérkőzött az Eger SBS Eszterházy 2004/05-ös születésű játékosokból álló csapata a szlovéniai Koperben rendezett nemzetközi tornán. Az edzőként Hevér Tibor vezette megyeszékhelyiek az egy évvel idősebbek között három győzelemmel és két vereséggel a tízcsapatos mezőny ötödik helyén zártak.
Országos elődöntőben az U12-esek
Az Egri VSI és a Gyöngyösi KK II legyőzésével, a tavalyi évhez hasonlóan idén is biztosította helyét az U12-es gyermekbajnokság országos elődöntőjében az Eger SBS Eszterházy együttese. Az edzőként Hevér Tibor vezette gárda azonban még nem ért az út végére. Utánpótlás összeállításunkban négy korosztály eredményeit mutatjuk be.
Megyei riválist múltunk felül
A B. Braun Gyöngyös legyőzésével folytatta menetelését az Eger SBS Eszterházy a Kiemelt Serdülő Bajnokság Keleti csoportjában. Az U12-es gyermekbajnokságban szintén a gyöngyösiek estek Lukács Balázsék áldozatául.