Eddigi pályafutása legnagyobb sikereit a Csurgói KK színeiben érte el, amellyel 2016-ban és 2017-ben a nemzetközi porondra is kilépett. Balogh Tibor Dabasról érkezik az SBS-Eger együtteséhez, ahol új lendületet vehet a pályafutása.
Veszprémből érkezik jobbátlövő
A “lázas munka folyik” kifejezés ebben az időszakban talán nem a legszerencsésebb szóhasználat, ezért inkább úgy fogalmazunk: gőzerővel zajlik a jövő évi keret kialakítása. A klubvezetés igyekszik együtt tartani a csonka szezonban kilencedikként zárt csapat gerincét, miközben bemutathatjuk az első új igazolást is.
Elengedtük a játékosokat
A kialakult helyzetre való tekintettel a játékosoknak lehetőséget biztosítottunk arra, hogy haza térjenek a családjukhoz és egyéni edzésekkel igyekezzenek formában tartani magukat.
Füredről érkezett erősítés
A Balatonfüredi KSE kölcsönjátékosaként a szezon végig az SBS-Eger együttesét erősíti Darko Sztevanovics. A 23 éves szerb balátlövő a több játéklehetőség reményében érkezik az egri együtteshez.
Továbbra is hiszünk a fiatalokban
Beváltották a hozzájuk fűzött reményeket az SBS-Eger fiataljai. A megyeszékhelyi gárda ősszel nagy meglepetést okozva, ifjonci lendülettel vette az akadályokat. A szakmai igazgató már a távolabbi jövőről is beszélt.
Észak-macedón kapussal erősítettünk
A Bundesligában szereplő HSG Wetzlar együttesétől érkezik az SBS-Eger legújabb szerzeménye. A 32 esztendős kapus jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik.