Várjuk a szurkolókat, peregjenek a dobok

Négyszázharminckét nap után, szombaton ismét megnyitja kapuit a szurkolók előtt a Kemény Ferenc Sportcsarnok. Az NB I. 23. fordulójában az SBS-Eger ellenfele az Orosháza együttese lesz. Az ingyenesen megtekinthető mérkőzésre érkező drukkereket arra kérjük, hogy legyenek együttműködőek az alábbi szabályok betartásában.

Hosszú időt böjtölt ki az egri kézilabdás közösség, hogy ismét láthassa kedvenceit a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. Legutóbb 2020. február 29-én a Balatonfüred ellen szurkolhattunk együtt a helyszínen, akkor 800 néző varázsolt elképesztő hangulatot a lelátón. A pandémia fenekestül felforgatta az életünket, de már egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy visszatérhessünk a korábbi kerékvágásba.
Azzal, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben néhány napja hazánkban elértük a 4 milliomodik beoltottat a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának következő fokozata lépett érvénybe. Ismét látogathatóvá váltak a sportrendezvények, miközben a szurkolókat az alábbi szabályok betartására kérjük:
1.) A kapukat a korábbi gyakorlatnak megfelelően egy órával a találkozó kezdete előtt nyitjuk, a belépést korlátozott számban tudjuk biztosítani
2.) A 2020/2021-es idényből hátralévő valamennyi hazai mérkőzés ingyenesen megtekinthető
3.) A szurkoló a védettségi igazolvány és a személyazonossági igazolvány együttes felmutatásával léphet be a létesítménybe
4.) 18 év alatti szurkoló csak védettséget igazolni tudó felnőtt felügyeletével vehet részt a mérkőzéseken
5.) Játékosaink egészségének védelme érdekében kérjük szurkolóinkat az arcot és orrot eltakaró maszk használatára a Kemény Ferenc Sportcsarnok egész területén
6.) A nézőtéren a távolságtartásra vonatkozó szabályok betartásával foglaljanak helyet
7.) A mérkőzések lefújását követően nem lesz lehetőség a játékosokkal fizikai kontaktba kerülni – pacsizni és szelfizni.
8.) Kérjük a szurkolóinkat, hogy az összecsapást követően igyekezzenek minél hamarabb elhagyni a csarnok területét

A férfi NB I. 23. fordulójának mérkőzése:
SBS-EGER (10.)–OROSHÁZI FKSE-LINAMAR (14.)
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok.
Május 8., szombat, 18.00.
Vezetik: Horváth Péter, Marton Balázs.
Élőben: Handball Eger YouTube-csatorna.

Találkozzunk szombaton a Kemény Ferenc Sportcsarnokban! Szóljanak a dudák, peregjenek a dobok! Hajrá, Eger!

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton