Oláh Tibor Furé, Dobó Istvánt alakította az egri várban, amikor a felnőttcsapat az egyesület fennállása legnagyobb sikerét aratva kiharcolta az NB I-ben való szerepelést. Azon a nyáron a klubvezetés megkereste, hogy a várható nagy csatákra álljon az együttes szolgálatába, s ő első szóra igent mondott. Az elmúlt öt év önzetlen segítőit bemutató sorozatunk negyedik részében az egykori egri várkapitánnyal beszélgettünk.

– Az első perctől kezdve kiválóan működött, amit elterveztünk – idézte fel Oláh Tibor. – Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot a szurkolókkal, együtt énekeltük a csapat indulóját és fergeteges dobolással buzdítottuk az újkori egri vitézeket. Fantasztikus szurkolótábor verbuválódott, bárhol hihetetlen hangulatot képesek varázsolni, de a hazai pálya különösen hasonlít az oroszlánbarlanghoz. Ahogy Dobó kapitány is mondta: inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl! Ez Egerben teljes mértékben igaz, mert ugyan vannak olyan egyesületek, akik nagyobb szurkolói bázissal rendelkeznek, de lelkesebbel kevesen!

Sorakoznak az emlékezetesnél emlékezetesebb mérkőzések az elmúlt öt évből, amelyek közül nehéz lenne bármelyiket is kiemelni, de Furé azért megpróbálkozott vele.

– Az első évben a Balatonfüred legyőzése hatalmas lökést adott az újonc csapatnak, de számomra emlékezetes a gyöngyösi pontrablás mínusz ötről, vagy amikor először fektettük két vállra idegenben a szomszédvár Mezőkövesdet – fogalmazott. – Említhetném még 2017 tavaszáról a Tatabánya elleni hazai mérkőzést, amikor félidőben négy góllal vezettünk, és hihetetlenül magas szinten játszott a csapat. Sajnos, a rövid kispad miatt a végére elfáradtak a fiúk, de az is felejthetetlen élmény maradt. A legnagyobb élmény azonban kétség kívül a Balmazújváros elleni Ligakupa-győzelem. A felejthetetlen sikert euforikus hangulatban ünnepeltük. Akad persze kellemetlen emlék is, elsőre egy Komló elleni csata ugrik be. Felkértek, hogy írjak néhány buzdító szót a mérkőzés előtt a fiúknak, amely olyan jól sikerült, hogy a komlóiak a meccs előtt le sem pacsiztak velem…

A mérkőzéseken túl, a klub egyéb rendezvényein is főszerepet vállalt Furé.

A Bolyki-völgyben rendezett családi nap pazarul sikerült! – emlékeztetett. – Délelőtt játszottunk a gyerekekkel, délután pedig a csapat tagjait ismertettem meg a 16. századbeli lőfegyverekkel. Annyira örültünk egymásnak és a sikeres szezonnak, hogy kissé elnyúlt a foglalkozás. A kapitányi süvegemet két nap múlva hozta vissza Andrej Petro, a medvetermetű beállósunk azzal, hogy valahogy nála maradt… Örültem hogy megkerült, mert megmondom őszintén, én ott elvesztettem a fonalat… A Ligakupa elhódítása után az egri várban is vendégül láttam a csapatot, ahol kaptak egy „full extrás” vezetést, amelynek a végén csináltunk egy kis játékot. Egy fatáblára kellett dobálni olyan fém csatacsillagokat, amilyeneket egykor használtak a harcokban. Egyszerű fegyverről beszélünk, nem nehéz elsajátítani a használatát annak, aki jó kézügyességgel rendelkezik. Első osztályú kézilabdásoknál ez elengedhetetlen, így kíváncsi voltam az eredményre. Akadt aki tessék-lássák hajigálta csak, a legtöbben igyekeztek, de az igazi küzdőszellemmel megáldott játékosok ebből is presztízst csináltak. Egyre messzebbről dobáltak a fiúk, a végén már csak hárman maradtak: Radojevics, Füzi Dani és Antl. Amikor Igor kiesett, majdnem sírva fakadt és akkor jöttem rá, hogy nem véletlenül ezek a játékosok a legnagyobb küzdők a csapatban. Dani meg Rado sokáig gyűrték egymást, végül a szlovák légiós nyert. Óriási élmény volt testközelből látni, mekkora sportember volt ez a kiváló balszélső!

Oláh Tibor 2018 októberében költözött Várpalotára, ahol ismét szerelemre lelt. Az egri kézilabda sorsát azonban továbbra is szívügyének tekinti.

– Az Egri csillagokban van egy híres mondat, mely szerint az egri olyan, mint a kova: minél jobban ütik, annál jobban szikrázik! Az egri kézilabdások az elmúlt években sokszor erőn felül teljesítettek és az ellenfelek mellett az anyagi nehézségekkel is megküzdöttek. Azonban félek tőle, hogy ez csak rosszabb lesz, hiszen ahogy olvasom, Egerben ismét ostromállapot van. Sajnos ennek minden bizonnyal leginkább a kultúra és a minőségi sport issza meg a levét, pedig ezek nélkülözhetetlenek. Egymásra mutogatás helyett inkább azon kellene iparkodni, hogy jusson pénz mindenre. Az Egri csillagokból már idéztem, most lássuk Churchill véleményét. A második világháború legvadabb időszakában, a „legsötétebb órában” a parlamentben felszólalt egy képviselő, aki azt indítványozta, hogy vonják el a sporttól és a kultúrától a pénzt, és adják a hadiiparnak. Churchill bólintott, majd így szólt: rendben van, de akkor miért háborúzunk?

Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton