Visszavágott a Mezőkövesd

Egy héttel a borsodi városban aratott 28:26-os győzelmet követően, az újabb felkészülési mérkőzésen, saját pályáján maradt alul a Mezőkövesdi KC együttesével szemben az NB I-es bajnokságra hangoló Eger SBS férficsapata.

Az edzőként Rosta István vezette megyeszékhelyi gárda harmadik nyári edzőmeccsén elkönyvelhette a felkészülési időszak első vereségét.

– A szünet után a Mezőkövesd akaratban, szervezettségben és hozzáállásban is magasan fölénk nőtt, jobban akartak kézilabdázni – vont mérleget a találkozót követően Rosta István. – Többekkel együtt bennünket is jól elaltattak, kiváló csapat ez az MKC, tele remek légiósokkal, nagyon komoly szakmai stábbal. A jól sikerült első félidő után azt hittük, elég lesz a mezt kiküldeni a pályára, s ezt megbüntették a matyók. Tanulnunk kell a hibákból, talán jobb is, hogy ez most jött ki, s nem a bajnokin.
Az egrieknél Kocsis Csaba és Vancsics János kisebb lábsérüléssel bajlódik, emiatt mindkét játékos pihenőt kapott.
– A mérkőzés azt a célt szolgálta, hogy bizonyos taktikai elemeket gyakoroljunk, játékosokat próbáljak ki – fogalmazott a találkozót követően Skaliczki László, a mezőkövesdiek edzője. – Az első félidőben a támadójátékunk eléggé akadozott, sok helyzet kimaradt. Hasznos tapasztalatokat szereztünk, dolgozunk tovább, s bízom benne, hogy egyre jobbak leszünk.
A nyári felkészülés első hazai mérkőzésén a szünetre még ötgólos előnnyel vonulhatott az Eger, a fordulás után azonban a borsodiak kerültek fölénybe, s második harminc percet tízgólos különbséggel nyerve magabiztosan diadalmaskodtak.
A jegyzőkönyv:
Eger SBS-Mezőkövesdi KC 21:26 (14:9)
Eger, körcsarnok, 40 néző. V.: Medve R., Nagy L.
Eger: Kovács J. – Lezák 3, Padla 2, Halász 2 (1), Dimitrovszki 2, Szabó P. 2 (1), Iváncsik Á. 1. Cs.: Radulescu (kapus), Bajorhegyi 1, Takács 4, Dobó 3, Kiss G., Szilágyi D. 1, Menyhárt. Edző: Rosta István.
Mezőkövesd: Volarevics – Benis 2, Kozina 2, Antal 4, Hajdu G. 6, Füstös 1, Radnics. Cs.: Liszkai, Holló B. (kapusok), Herczeg, Grünfelder, Kis R. 4, Nyitrai, Kovács P. 3, Csirics 2, Fábián 2 (1). Edző: Skaliczki László.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/1.
Az egriek legközelebb augusztus 11-én, kedden, a szintén NB I-es Tatabánya vendégeként lépnek pályára.
Sike Károly
Fotó: Lénárt Márton
2015. augusztus 7.