Zennadi beálló posztra érkezik

Egerben folytatja pályafutását az algériai válogatott Abdeldjalil Zennadi. A 25 éves beálló idén februárban a Budai Farkasok együttesében mutatkozott be az NB I.-ben, ahol tavasszal 10 mérkőzésen 23 gólt szerzett. A hatalmas termetű játékos az új csapat egyik kulcsembere lehet.

Algír légióssal erősödik az NB I.-es újonc QHB-Eger együttese. Abdeldjalil Zennadi (képünkön szemből, középen) hazája válogatottjának meghatározó alakja, tagja volt a 2020-ban Afrika-bajnokságon bronzérmes csapatnak. Télen az MC Algiers gárdáját elhagyva érkezett a kiesés elkerüléséért küzdő Budai Farkasok-Rév Group együtteséhez, de a bennmaradást nem tudta kiharcolni a budaörsiekkel.
– Remek fizikai adottságokkal megáldott kézilabdázó, akinek támadásban és védekezésben is fontos szerepet szánok. Abban bízom, hogy nálunk méginkább ki tud bontakozni, hiszen komoly lehetőségek rejlenek a játékában – osztotta meg csapatunk edzője, Tóth Edmond.
Az algír Abdeldjalil Zennadi a portugál Francisco Silva, Maracskó Zalán, Bajus Brunó, Kavin Mátyás, a lengyel Nastaj Bartosz és Boros Balázs után a QHB-Eger hetedik nyári igazolása.

A 2023/24-es keret (folyamatosan frissül)
Kapusok: Marczika Barnabás, Ágoston Áron
Jobbszélsők: Lezák Áron, Maracskó Zalán
Jobbátlövők: Nastaj Bartosz (lengyel), Boros Balázs
Irányítók: Tóth Károly, Kavin Mátyás
Beállók: Döme Szabolcs, Abdeldjalil Zennadi (algériai)
Balátlövők: Francisco Silva (portugál), Tóvizi Tamás
Balszélsők: Száva Máté, Bajus Brunó
Védekező: Kiss Gergő

Sike Károly
Fotó: Budai Farkasok facebook oldal