Huszonnégy korosztályos csapatot versenyeztet a 2019/2020-as bajnoki szezonban az Eger SzSE. Az új edzői stábban tizenhárom szakember kapott helyet.
A koreaiak jöttek, láttak, győztek
Dél-Korea válogatottja elleni mérkőzés jelentette az első erőfelmérőt újjáalakuló csapatunk számára. A hatgólos vereség ellenére nem lehet keserű a szánk íze.
Szerdán jön az első edzőmeccs
A hazánkban edzőtáborozó Dél-Korea válogatottja jelenti az első nyári edzőpartnert csapatunk számára. A távol-keleti ország együttese 17 órakor fut ki a Kemény Ferenc Sportcsarnok parkettjére.
Decemberig tart a munka első lépcsőfoka
„Az első héten még mindenki nagyon kedves velem. Amikor azonban a fáradtság már erősebb lesz mint a józan ész, akkor lehet igazán felmérni, hogy milyen sportemberekkel állok szemben” – fogalmazott Halmay Csaba. A felkészülés második hetében járunk.
Nógrádi és borsodi ellenfél a Ligakupában
NB I/B-s ellenfelekkel találkozik a 2019/2020-as Ligakupa csoportküzdelmeiben az Eger SzSE. A sorozatra idén huszonhat csapat nevezett, amelyek nyolc csoportba kaptak besorolást.
Exkövesdi szakember segíti Tóth Edmond munkáját
Csapatunk öt ifjúsági korú játékossal a keretben kezdte meg a felkészülést az NB I 2019/2020-as szezonjára. Tóth Edmond vezetőedző munkáját exkövesdi szakember segíti.