Az első pontok reményében utazunk szombaton Mezőkövesdre, ahol kétség kívül rangadó vár az SBS-Eger együttesére. Tóth Edmond ismét teljes erőbedobásra sarkallja fiait, miközben azt is megjegyezte: jó érzés, hogy a szurkolók mögöttük állnak.
Észak-macedón kapussal erősítettünk
A Bundesligában szereplő HSG Wetzlar együttesétől érkezik az SBS-Eger legújabb szerzeménye. A 32 esztendős kapus jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik.
Volt már jobb is, s biztosan lesz is
Csapatunk számára a HE-DO B. Braun Gyöngyös elleni szerdai felkészülési mérkőzés jelentette a bajnoki nyitányt megelőző főpróbát. A mutatott játék elmaradt Tóth Edmond vezetőedző elvárásaitól, még azzal együtt is, hogy Rédei István és Rolandas Bernatonis sem egészséges.
Az Orosháza ellen a győzelem sem maradt el
Egy félidőn keresztül meresztgette oroszlánkörmeit fiatal csapatunk, amely az NB I-es újonc Orosháza ellen már a győzelmet is megízlelhette. A felkészülési időszak hajrájához közeledve egyre élesebb a gárda.
Rédei kiválása okozta a törést
Tóth Attila és a mérkőzés nagy részében Rédei István nélkül játszott második felkészülési találkozóján az Eger SzSE. Tóth Edmond vezetőedző legénysége ezúttal a Mezőkövesddel tartott közös gyakorlást.
Mezőkövesden tovább építkezünk
A héten újabb edzőmérkőzés vár a csapatunkra. A pénteki mezőkövesdi fellépés előtt Tóth Edmond vezetőedzőt kérdeztük a gárdát érintő aktuális kérdésekről.