Kétgólos győzelmet aratott a nyári felkészülés időszak első edzőmérkőzésén az Eger Eszterházy SzSE. A B. Braun Gyöngyös elleni erőfelmérő pozitív tapasztalatokkal szolgált Tóth Edmond vezetőedző számára. Pénteken Dabason lépnek pályára Bajorhegyi Ádámék.
Az étrendre is figyelnek
A bajnoki felkészülés második hetét kezdték a srácok. Nem titok, alaposan megdolgoztatja fiait Tóth Edmond vezetőedző, de az elkövetkezendő időszak a munka mellett más újdonságot is tartogat Lezák Áronék számára.
Pénteki vendég a Gyöngyös
Két nappal a Cegléd legyőzését követően, pénteken 16 órától a B. Braun Gyöngyös együttesével játssza hatodik nyári felkészülési mérkőzését az Eger SBS Eszterházy. Kiss Gergő, csapatunk kiváló védekező játékosa szerint az eredményesség még másodlagos, mégis törekednek arra, hogy győzelemmel ajándékozzák meg a szurkolókat.
Szerdán bemutatkozik az új csapat
Első hazai felkészülési mérkőzését játssza szerdán az Eger SBS Eszterházy, amely a szintén NB I-es Ceglédet fogadja. A nézők számára is nyílt, ingyenes összecsapáson először láthatja az egri közönség a nyáron szerződtetett négy új kézilabdázót. A 17.30-kor kezdődő találkozóról, valamint a felkészülés eddigi tapasztalatairól Szűcs Balázst (képünkön jobbról) kérdeztük.
Nagy szerint most kell, hogy kijöjjenek a hibák
Felkészülési mérkőzést játszik szerdán 17.30-tól a szintén élvonalbeli Cegléd együttesével az Eger SBS Eszterházy a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. A találkozó kapcsán Nagy Károly, a Pest megyeiek trénere elmondta: a bajnoki nyitányhoz közeledve már az edzőmeccsek is egyre nagyobb jelentőséggel bírnak.
Hatodikként zártak a juniorok Hatvanban
Egyetlen sikerét a későbbi tornagyőztes Kecskeméti TE-Kisokos junior együttese ellen aratta az Eger SBS Eszterházy U23-as csapata a Hatvanban rendezett OK-TAT-60 Kupa férfi felkészülési tornán.