Az U14-es utánpótlás csapatunk két mérkőzést játszott október 12-én, Gyöngyösön a Gyermekbajnokság 6. fordulójában. A gyerekeket edzőjük, Padla József nem tudta elkísérni, hiszen NB I B-s bajnoki mérkőzésen kellett részt vennie, ezért edzőkollégája Hevér Tibor helyettesítette ebben a fordulóban.Bővebben
U12-es sikerek az Országos Gyermekbajnokságban
Utánpótlás csapatunk 2014. szeptember 21-én, vasárnap Balassagyarmaton vett részt az Országos Gyermekbajnokság U12-es korcsoportjának első fordulóján. A csapatot Hevér Tibor, utánpótlás edző kísérte el, mivel a gyerekek edzője, Lezák Áron NB I/B-s bajnoki mérkőzésen játszott aznap.Bővebben
U14 mérkőzések Salgótarjánban
Az elmúlt hétvégén elindult az Országos Gyermekbajnokság. U14-es utánpótlás csapatunk Salgótarjánba utazott, ahol az első fordulóban a Salgótarjáni Strandépítők és a Palóc Pumák ellen léptek pályára.Bővebben
Utánpótlás csapataink az Országos Gyermekbajnokságon
Elstartolt az ERIMA Országos Gyermekbajnokság, ahol természetesen egyesületünk utánpótlás csapatai is játszanak.
A bajnokság célja a kézilabda sportág ismertségének növelése, a gyerekek széles körének megnyerése a napi rendszeres testmozgás érdekében. A bajnokság elsődlegesen nem eredményeket, eredményességet kíván megállapítani, hanem a kézilabdás sportolók számára a szakmai fejlődéshez szükséges mérkőzés tapasztalatot, mérkőzés rutin megszerezhetőségét kívánja biztosítani.
Az előttük álló hétvégén csapataink Mezőkövesdre, Hajdúnánásra és Putnokra látogatnak.
Az 1. forduló programja:
2013. december 1., fiú, U11-12
(Hajdúnánás – Hajdúnánás Somorjai László Sportcsarnok)
10:00 Hajdúnánás Kispályás U12 – Eger Eszterházy SZSE U11
10:50 LÓCI DSE 2001-2002 fiú – KKSE”A”
11:40 Hajdúnánás Kispályás U12 – LÓCI DSE 2001-2002 fiú
12:30 KKSE”A” – Eger Eszterházy SZSE U11
13:20 Hajdúnánás Kispályás U12 – KKSE”A”
14:10 Eger Eszterházy SZSE U11 – LÓCI DSE 2001-2002 fiú
2013. december 1., fiú, U11-12
(Putnok – Putnok Városi Sportcsarnok)
13:00 Miskolc Városi Sportiskola – MKC U12-11
13:50 KKSE”C” – EVSI U12
14:40 Miskolc Városi Sportiskola – EVSI U12
15:30 MKC U12-11 – KKSE”C”
16:20 Miskolc Városi Sportiskola – KKSE”C”
17:10 EVSI U12 – MKC U12-11
2013. december 1., fiú, U13-14
(Mezőkövesd – Városi Sportcsarnok Mezőkövesd)
10:00 Miskolc Városi Sportiskola – EVSI U14
10:55 MKC U14-13 – Hajdúnánás Kispályás U14
11:50 Miskolc Városi Sportiskola – Hajdúnánás Kispályás U14
12:45 EVSI U14 – MKC U14-13
13:40 Miskolc Városi Sportiskola – MKC U14-13
14:35 Hajdúnánás Kispályás U14 – EVSI U14
2013. november 28.
www.handballeger.hu